Interview with RUKI - the GazettE

Megjegyzés, még itt gyorsan az elején: A gépemen a Neo Genesis mappába mentett GazettE-képek teljesen sorrend nélkül, órási összevisszaságban leledzenek, így aztán fogalmam se nincsen, hogy melyik Neo-ban volt ez az interjú, de vagy a decemberi-ben, vagy a januáriban. Elnézést kérek ezért, és most következzen az interjú:


INTERVIEW WITH RUKI
A [PLEDGE] kislemez szavaiból néhányat kiemeltünk az interjú során. Ruki az elejétől a végéig mindent őszintén elmondott nekünk, az érett szerelemről való gondolatoktól kezdve, a mai világ zenei színterén át, az emlékig, mikor az apja kitagadta.

■Hulló könnyek
—Mostanában előfordult, hogy kibuggyantak a könnyeid?
– Mostanában rákaptam a történelmi sorozatokra. A [JIN – 仁 –] lett az egyik meghatározó, az új szereposztás miatt kezdtem el érdeklődni iránta, de eközben olvastam egy mangát, a [士道 – SHIDO–]-t, és miközben azt olvastam, elsírtam magam. Az eddig olvasott mangák közül ez a legérdekesebb.
—Van animés feldolgozása is?
– Nem, de ha animét csinálnának belőle, azt akarom, hogy én énekeljem a főcímdalt (nevet). A szereplők egyre csak halnak meg, és mikor azt gondolom, hogy na, ez tuti nem fog meghalni, őt is megölik.
—Könnyedén elhulló élet.
– Igen. „Szamuráj vagyok, ezért végeznem kell veled”, és sírva, de megöli.
■Szeretlek
—Ruki kun, számodra mi a különbség az „ai” és „koi” között? (mindkettő szerelmet jelent, de van köztük valami árnyalatnyi különbség – a szerk.)
– A „koi” ilyen együtt akarok lenni vele, meg akarom ölelni, a bennem dolgozó vágyak ilyenkor előnyt élveznek. Az „ai” számomra azt jelenti, hogy mit tudok megtenni a másikért. Megvédeni, segíteni neki, a család fogalmához közel álló érzést jelent számomra, azt hiszem. A pillanatszerű „Szeretlek” viszont a „koi”-hoz áll közelebb. Ha látom a jövőt, az ai-féle szerelmet ébreszt bennem. Például, ha én majd apóka leszek, a társam meg anyóka, segítek elpakolni a szennyest. Még, ha voltak is hazugságok, biztos, hogy nem szégyelljük azt a kapcsolatot. Az ai-féle szerelem számomra azt jelenti, hogy megpróbálok többet adni, mint kapni.
—Ez felnőttes gondolkodásmód, de mióta gondolkodsz így?
– (nevet) Vajon mióta? De az biztos, hogy a [STUCKED RUBBISH] idejében még sokkal gyerekesebb volt a gondolkodásom, most már az érték-mércém is megváltozott, de a [DIM] idején megint más lett, és nem akarok olyan dolgokról énekelni, amiket nem értek. Ezek a dolgok befolyással vannak a dalszövegekre, a mostani látásmódom a [PLEDGE]-ben érvényesül leginkább. Az utóbbi egy évben kezdtem el azon gondolkodni, hogy az, hogy „Hiányzol és együtt akarok lenni veled” nem szerelem. Ettől sokkal korlátlanabb. Például a mi szemszögünkből a rajongók iránt érzett szeretet korlátlan, ezért „ai”-nak hívom, ugyanakkor ők ezt pillanatnyinak is érezhetik, ezért „koi” is lehet. Ez szerintem emberfüggő.
■Magány
—Olyan ember vagy, aki hamar menekül a magányba?
– Hogy is mondjam… Alapvetően nem szeretek egyedül lenni. De szabadságra is szükségem van, például, van, mikor egyedül van kedvem vásárolni, szóval ez hangulattól függ.
—Szóval a hangulatod befolyásol. És mikor magányos vagy, olyankor mit teszel?
– Nincs más, hívok egy staff-tagot. Igazából jelenleg nincs időm magányosnak lenni, de mondjuk, mikor fáradt vagyok, szeretem, ha van valaki velem. Akkor is például, ha morgós vagyok. Ha hagyom magamban felgyülemleni ezeket, attól nem lesz jobb semmi.
—Ami a szíveden, az a szádon.
– Így van. Ha van valami probléma mondjuk, akkor sem szeretem úgy hagyni, ahogy van. Turnén is mondjuk, ha a mozgásterem leszűkül a koncertterem és a hotel között, egyszerűen megfulladok. Igazándiból koncert előtt is, meg után is valahol a városban szeretnék enni. Mindenféle dologra nyitott szeretnék lenni, ezért minél több időt szeretnék emberek között eltölteni.
■Ugyanaz az álom
—A bandával hajszolt álmod mi?
– Mi is…? Már a Tokyo Dome-ra sem úgy gondolok, mint egy álomra, és a hirtelen nem tudnék álmot mondani. Például, ha arra gondolok, hogy több CD-t akarok eladni, vagy még híresebb akarok lenni, akkor megcsömörlök annál. Természetesen mi is híresek akarunk lenni, de amit igazán el akarunk érni, az az, hogy igazi egységet alkossunk.
—Milyen ez az egység?
– A számokban és a koncerten ez teljesen látható, de mondjuk a CD-borítón is, vagy bármi másról beszélve, szeretnénk, ha az egység tökéletesen megmutatkozna. Hogy ezt örökké tudjuk folytatni, talán ez az igazi álmunk. Ebből a szempontból mindig a száz százalékot vesszük célba. Az állandóságot viszont nem bírom, ezért mindig fenn akarom tartani ezt az „éhséget” a tökéletesség iránt.
■Destroy
—Mi az, amit jelenleg szívesen összezúznál?
– Nem is tudom. Az eddigi életem, a világ, az emberek, sok minden nagyon megváltozott. A jelen olyan irányba indult el, amit én személy szerint nem szeretek. A ruháknál például már nem számít a márka, betört a fast fashion (ez egy kifejezés, azokra a ruhákra, amik a kifutókon megjelenő kollekciókat lemásolják és kevésbé igényes alakban, kevesebb pénzért piacra dobják. Pl.: H&M, ZARA, C&A, stb. – a szerk.), igazi rámen helyett instant ráment eszünk, meg ilyenek. Nem tudom jól megfogalmazni, de eltűnt a kreativitás, a tudásszomj, a „melegség” az emberekből. Nem az eredetiséget célozzák meg, és hiába vannak alkotó emberek, nem törekednek a mély tartalomra. A zenének is egyre inkább az a célja, hogy minél könnyebben érthető legyen. Például külföldön is egyre újabb dolgokat találnak fel, mint például az iPhone. Ezzel szemben Japán megragadt a „megőrzés” politikájánál.
—Olyan környezetté válunk, amely már képtelen új dolgokat létrehozni?
– Még ha oda is figyelünk, túl gyorsan szabadulunk meg dolgoktól. A jó dolgok helyett a divatos dolgok állnak a középpontban, amiket egy pillanat alatt megununk, aztán kidobunk és eltűnnek. Az ilyen rendszert igenis szeretném összezúzni.
■control
—Egy turnén sok olyan dolog van, amit ellenőrizni kell, igaz?
– A torkomra, meg még sokféle dologra odafigyelek. Egy koncert állandó ellenőrzést jelent. Mostanában az MC-k nagyon hasonlítanak a régiekhez.
—A narai koncert MC-je is nagyon jó volt.
– Mostanában mindig olyan a hangulat. Én alapvetően beszédes ember vagyok, de a zeneszám az zeneszám, az MC meg MC, és ezt el tudom különíteni. Biztos van olyan, aki felpörög az MC után, de ha furán, reklámszerűen jön ki valami, azt személy szerint hazugság-szerűnek érzem, ezért csak olyan dolgokat mondok, amik igazán lényegesek. Az MC-nek egy szórakoztató funkciója is van szerintem.
—Ha úgy vesszük, akkor egy koncert ellenőrzések ismétlődése.
– Így van. Van persze olyan is, hogy nem vagyok annyira lelkes, vagy, hogy rossz passzban vagyok. De ez csak arról szól, hogy el tudom-e rejteni, és bent tartani, hogy ne lássák rajtam.
■Megégés
—Van olyan emlék, ami „megégetett”, nem tudsz szabadulni tőle?
– Van sok minden, de talán az az időszak, mikor régen apám haragudott rám. A szobámban titokban elszívott cigi hamuját megtalálta és mikor hazaértem, az ajtóban megvert (nevet). Aztán mikor húsz éves koromban kitagadott. Egy darabig nem voltam otthon, aztán belépve a szobámba hatalmas felfordulás volt, és mielőtt azt gondolhattam volna, hogy „Úristen!”, megláttam az ágyon egy hosszú levelet, amiben az állt, hogy „Nem engedlek többet haza, és a kapcsolatot is megszakítom veled”. Akkor elmentem otthonról, azt gondoltam, hogy a szüleimet még a haláluk előtt sem fogom tudni látni. Egy darabig aztán nem volt hol laknom, de évekkel később a céghez érkezett egy telefonhívás a szüleimtől, hogy kezdjük újra. Aztán kibékültünk, és a régóta első találkozásunk a Shibuyai AX koncerten volt. Akkor apám életében először sírt, ahogy látott engem fellépni. Egy kicsit ilyen megható történet.
—Ez olyan tipikus férfiak közötti történet.
– Ha kiadják ezt az interjút, szerintem megint jön majd a hívás. „Ennél egy kicsit részletesebben kellene elmondanod”, vagy valami ilyesmi (nevet).