the GazettE - Interview

Nos, maga az interjú talán nincs még egy éves, de nagyon közelít afelé. Egy Neo Genesis-ben olvastam, és nekem nagyon sok nevetést hozott a cikk, és el is gondolkodtatott. Jó érzés volt a fiúkat egy kicsit tényleg jobban megismerni.

Nos, íme az interú:


―Mivel most lett hét éves a GazettE, szeretném, ha a téma „a hét év furcsaságai” lenne. Egyébként, egyáltalán nem fontos furcsának lennie (nevet). Mindent összevetve szeretném, ha jobban meg tudnánk ismerni a GazettE-t.
–Uruha: Vajon miért Kai lett a leader?
–Kai: Ez szerintem számomra a legnagyobb talány (nevet)
–Ruki: Az egész ország számára talány.
–Aoi: Hát akkor, megadjam én a legjobb választ?
–Kai: Most felfeded a titkot?
–Aoi: Az egyik természetesen az erényei.
–Reita: Pontosan.
–Kai: Ó! Micsoda?
–Aoi: Erény, tehetség, hozzáértés.
–Kai: Fejezd be! Gyorsan hagyd ezt abba.

―(nevet) A beszélgetést kormányozzuk vissza. Mit történik a koncertek alkalmával? Van valami rutinszerű dolog vagy, amit mindenképpen tesztek koncert előtt?
–Reita: Először is a számok összeállítását a leader egyezteti a staffal. Aztán a tagok összegyűlnek, és megbeszéljük a számok menetét, hogy mit csináljunk két szám között, utána pedig jöhet egy utolsó ellenőrzés.
–Uruha: Ha ezt nem tennénk meg, a végén nem lenne akkora lendületünk.
–Kai: Talán én vagyok az, aki mindenkinél jobban egyeztetni akar.

―És külön-külön miket csináltok?
–Ruki: Mielőtt fellépnék a színpadra, a színpad felé fordulva kettőt tapsolok, és egyszer meghajolok. Csak a miheztartás végett.
–Uruha: Olyan dolog ez, mint amit a szumó birkózó csinál, mielőtt fellép a szumó-ringbe.
–Reita: Mint a sószórás.

―(nevet) Hát igen, az előadók számára a színpad a szumó-ring.
–Ruki: Nem igazán gondolkodok olyankor, csak megteszem. Nem is arra szolgál, hogy energiát öntsön belém. Inkább, olyan „Ma is örülök, hogy együtt dolgozhatunk!” féle dolog.
–Aoi: Talán ennek köszönhető, hogy a koncert olyan lenyűgöző
–Kai: Ez mindenkinek a maga dolga (nevet)
–Uruha: Amit én szoktam csinálni, az…
–Ruki: Frisk? Ha Uruha előszedi a Frisket (mentolos cukorka), és nem kapok belőle legalább egy darabot, nem érzem igazán jól magam.
–Uruha: Tényleg így van… Annak ellenére, hogy az én Friskem, mindenki megeszi előlem.
–Aoi: Jé, szóval az a tied! Most először hallom. Mindig ott van a tálcán, és úgy gondoltam olyan, hogy bárki ehet belőle.
–Uruha: Az enyém. Ha nem eszek belőle koncert előtt, nem érzem jól magam. Ha eszek, akkor éberebb leszek.
–Ruki: Talán álmos vagy?!
–Reita: Aztán, koncert előtt kicsit edzeni kell az Achilles ínt, meg ilyeneket, mert ha nem, az veszélyes is lehet. Bár, egy kis mozgást ilyenkor szerintem mindenki végez.
–Aoi: Én gondolkodtam, de koncert előtt szerintem nem csinálok ilyesmiket.
–Reita: Aoi san kávét iszik.
–Ruki: Á, tényleg, kávét szokott inni.
–Reita: Azt mondjuk mindig iszik (nevet). Á, tudom! Ilyen hajrá-féle jelentéssel, mindenkivel összeérinti az öklét.
–Aoi: Csak próbálkozom, hogy kissé jobban csapatmunkaszerű legyen az egész. De Kai kun mielőtt a színpadra megyünk, mindig legelöl van, így vele nem sokszor csináltam ilyet.
–Kai: Tényleg!

―Hét évvel ezelőtthöz képest mindenki változott?
–Aoi: Egy ismeretlen ember van itt…
–Reita: Fogd be~! (nevet)
–Uruha: A dobos változott.
–Ruki: Az eddigi CD-inkhez kapcsolódó special kommenteket végighallgattam onnantól, mikor még Kai nem volt tag, egészen mostanáig, és arra gondoltam, hogy mennyit változtunk. A hangunk idősebb lett.
–Reita: Valóban, a régi kis vidám hang milyen más volt.
–Ruki: Ha csak annyit mondtunk, hogy „the GazettE desu”, az olyan érzelemmel teli volt. Régebben így „Ga, Ga GazettEGazettE de~su!” direkt próbáltuk felpörgetni. Ha a mostaniakat hallom, (unott hangon) „the GazettE desu…”. Olyan, mintha a halálunkon lennénk.

―(nevet)
–Ruki: A külsőnk sokat változott, de belülről nem változtunk.
―És amiről beszéltek?
–Reita: Amiről beszélünk, az változott a legkevésbé szerintem (nevet)
–Ruki: Arra gondolsz, hogy ugyanolyan beszélgetés mindig felpörget?!
–Aoi: Ami a leginkább változott az a pénzügyi helyzetünk.
–Reita: Ha hét évvel ezelőttel összehasonlítjuk, meg tudunk élni a zenélésből hellyel-közzel normálisan.
–Aoi: Így van, most már van mit ennünk.
–Uruha: Régen tényleg alig tudtunk enni!! Épphogy csak eléldegéltünk.

―Az akkori helyzethez képest sokkal jobban álltok.
–Aoi: Végre elértük a normális szintet.
–Reita: Régen hol volt munkánk, hol nem.
–Uruha: Régen még egy gyuudon (egy tál rizs, a tetején marhaszelet, tojás, és hagyma) is túlköltekezés lett volna.
–Aoi: De aranyos idők is voltak.
–Reita: Aoi san sokszor adott nekünk dolgokat, nem emlékeztek? Nikumant (puha, zsömleszerű étel, aminek a belsejében sült hús van), meg ilyeneket!
–Ruki: De, de, de!
–Aoi: A nikuman 100 yen, nem?
–Reita: De az akkori mércével sok volt az a 100 yen.
–Uruha: Aoi san dolgozott a legtöbbet.
–Reita: Szinte semmi pénzből vettünk üdítőt, és akkor Ruki mindig azt mondta „Adj egy kicsit”
–Ruki: Ez most sincs másként.
–Reita: Most már nem bánom. Akkoriban egy üdítővel még a következő napot is ki kellett húzni.
–Ruki: Én nem vettem üdítőt, csak bentót, ami elvette az innivalóra szánt pénzt is, és úgy voltam vele, hogy majd csak kapok valakitől üdítőt.
–Aoi: Ha már kapott dolgokról van szó, akkor a cigi is előjön.
–Uruha: Mindenekelőtt a cigi csökkenése megháromszorozódott.
–Ruki: Sokszor fordult elő, hogy valakitől azt hallottuk „Kaphatok egy szálat?”
–Uruha: A cuccainkat tároló kocsi műszerfalán, ha otthagytam egy dobozzal, egyszercsak azt vettem észre, hogy valaki felbontotta.
–Reita: Te hibád, hogy ott hagytad (nevet)

―A szegény életmód megváltozott, és elkezdtetek egyedül élni. Legalábbis amikor Aoi kun Tokióba költözött, egyedül lakott.
–Reita: Kezdetben mindenki a saját családjánál lakott.
–Ruki: Én nem hajléktalan kisgimnazista (azért mondja ezt, mert volt egy ilyen című dorama), hanem hajléktalan visual kei-művész voltam.
–Uruha: De rossz neked!

―És körbejártad a többieket, hogy hol tudnál aludni?
–Aoi: Ruki szörnyű vo~olt!
–Uruha: Akkor még nem létezett a banda. Nem volt pénzünk felszerelésre, gitárt se tudtam venni. QY (a ritmust és a sorrendet magában foglaló eszköz) is csak egy darab volt, de ő elszántan próbálta a legjobbat kihozni belőle.
–Reita: És az is a tiéd volt (nevet)
–Ruki: Az tényleg nagyon hasznos volt. A QY-t meglepően sok mindenre tudtam használni.

―Tehát a régebbi számok onnan születtek.
–Aoi: Öt évvel ezelőttig igen.
–Uruha: Elég kicsi, ezért ha nálad van alvás közben is lehet vele számokat készíteni.
–Ruki: A „Gama”-ig mindent azzal csináltunk. A „Cockroach” körül éreztem a határait (nevet). Akkor vettem számítógépet, és attól kezdve azt használtam. Most jut eszembe, azelőtt karaoke bokszban vettük fel a számokat.
–Reita: Á, a „Haru ni chirikeri mi ga kareru de gozaimasu”, igaz? Azt a legelső próba miatt vettük fel, igaz?
–Uruha: Igen, igen. Mondtátok, hogy még nincs rajta az ének, ezért menjek, hogy tegyük fel. Ilyen hatalmas (két kezével mutatja mennyire hatalmas) MRT-t (multitrack recorder) vittünk be magunkkal a karaoke bokszba (nevet)
–Reita: A bokszért személyenként kell fizetni. Ezért Ruki és Uruha ketten bementek, én és Aoi san meg Shibuyában sétáltunk. És akkor ilyeneket kérdezgettek tőlünk, hogy „Nem akarnak ingyen-borotválást?” (nevet)
–Kai: Én akkor mit csináltam? A „Haru chirikeri”-ben már ott vagyok, nem?
–Reita: Mi, ott voltál már?
–Uruha: Nem voltál még, nem?
–Ruki: Nem voltál túl nyitott, nem igaz?
–Reita: Wahaha! Ha közel laktunk volna, lehet, hogy hazamentem volna veled!
–Uruha: De a speaker-ből jön a zene, én tartottam az MTR-t, Ruki feltette a fejhallgatót és hiába énekelt teljes erőből, behallatszott az én nevetésem is.
–Ruki: Ezt iszonyatosan utáltam.
–Uruha: (nevet) „Ne is figyelj rá!”, meg ilyeneket mondtam.
–Ruki: Akkoriban nagyon nem szerettem emberek előtt énekelni, így nem volt rajta ének.
–Uruha: Az egészet lalázva énekelte végig, és tök vicces volt…
–Ruki: Erről most beszélünk először, nem?
–Reita: Bizony!

―Még úgy látom sok emlék van, amiről beszélnétek. Például a divat is változott, nem?
–Uruha: Aoi san például bélelt csizmában vezetett autót.
–Reita: Akkor mindenkinek volt olyanja.
–Kai: Nekem nem. Én mezítláb vezettem.
–Uruha: Kai kun mindig ilyen hamburger-szerű cipőben voltál, nem? Velem történt egyszer olyan, hogy a rajongók mutogattak rám. A Shikameikanba menetkor térdig érő nadrág volt rajtam, sportcipő, és nem volt rajtam zokni. Akkor azt mondták nekem, hogy „Uruha san, ez így nem jó!”, és fogalmam sem volt, hogy mi nem jó (nevet)
–Ruki: Reita meg hawaii-ingben, nyakában törölközővel, tök úgy nézett ki, mint egy tengerparton lakó ember.
–Reita: Régen milyen jól néztem ki~ (nevet)
–Uruha: Nem érdekelt, hogy mit mondanak az emberek.
–Ruki: Emlékszel arra, mikor először találkoztunk?
–Reita: Emlékszem. Mindketten másik bandában voltunk, de a hajunk pink színű volt. Ilyen „Mivel fested a hajad?” féle beszélgetésbe kezdtünk, felpörögtünk, és mikor oda érkezett a beszélgetés, hogy „Ma menjünk haza együtt!”, Ruki elkezdett beszélgetni egy a kijáratnál várakozó emberrel.
–Ruki: Wahaha!
–Uruha: Ez a Seven’s Avenue volt, nem?
–Reita&Ruki: Ez a Dimension.
–Uruha: Nem, ez tuti a Seven’s volt.
–Reita: Ez tuti a Dimension volt!

―Nem egyeznek az emlékeitek (nevet)
–Ruki: Mikor szőkére festettem a hajam, küldtem Reitának egy e-mailt, ugye?
–Reita: Igen, igen. Ruki volt, aki előbb szőkére festette, de én is szőke hajat akartam, és emlékszem, írtam neki, hogy mit használt, amivel le tudta szedni a pinket.

―Mint a kisgimnazisták (nevet)
–Ruki: Uruha haját is befestettük.
–Uruha: Vicces volt.
–Ruki: Aoi san is volt szőke. És mellé egy ilyen őzes, piros cucc volt rajta.
–Aoi: Mondtam, hogy fogd be! (nevet)
–Ruki: Azután meg ilyen hosszúszőrös kabát.
–Uruha: Az egy hatalmas sokk volt.
–Aoi: ……….
–Ruki: De közben volt egy köztes lépcsőfok is. Ilyen szürke bundakabát. Az is nagy volt.
–Aoi: …Ezt a múltról való beszélgetést utálom.
–Kai: Lassan térjünk vissza a jelenbe (nevet)

―És mi van például azzal, mikor a turné alatt a hotelekben vagytok? Látjátok egymást?
–Kai: A legfurcsább Ruki. Mindenki másik szobában van, de ennek ellenére a földszinten, meg itt-ott találkozunk. De Rukival tényleg sohasem.
–Aoi: Én egyetlenegyszer láttam!! Kötött sapkában, maszkban volt, a hotel yukatáját vette fel, meg papucsot. Mondom, ilyen nincs.
–Ruki: Akkor éppen egy kis üdítőt mentem venni. Nem szerettem volna, ha a lépcsőn az emberek megláttak volna…
–Uruha: Inkább az emberek nem szerettek volna úgy látni téged.
–Ruki: Nem is tudtam, hogy Aoi san látott akkor (nevet)

―És a személyes életbeli szokások?
–Reita: Nekem volt egyszer olyan „Mi? Ilyet csak én csinálok?”, hogy ha befejeztem a fürdést, akkor nem törölközővel, hanem hajszárítóval szárítottam meg magam.
–Ruki: Miiii?
–Reita: Bizonyos mértékig megszáradsz. Ha megszáradtál, pont azért mert hajszárítóval tetted, sokkal jobb érzés. Még a pizsamát felvenni is jobb. Ma este próbáld ki.
–Uruha: Ha már itt járunk, akkor mielőtt kiszállsz a kádból, zárd el a vizet. A vizet, ami még rajtad maradt, szedd le a kezeddel, és csorgasd a fejedre.
–Aoi: Soha nem csinálnék ilyet!

―Ezen kívül?
–Kai: Hogy ha megyek az utcán, mindig a szűkebb részen akarok keresztülmenni. A villanypózna meg a fal közötti részen szoktam menni, meg a liftben is mindig a sarokban állok meg.
–Uruha: Én úgy közlekedem, hogy ne tűnjek gyanúsnak.
–Reita: Épp ez az, ami gyanússá tesz.
–Uruha: Nem, nem (nevet). Például este, ha egy sötét utcán mész, és az előtted sétáló nővel ugyanolyan sebességgel lépkedsz, azt nem fogják furcsának gondolni?
–Aoi&Reita: Tudom, mire gondolsz!
–Uruha: Mégis, ha mögötted egy gyanús fickó sétál, akkor azt gondolod, hogy „ez a fickó talán…”

―Van valami szokás, amit evés közben tesztek, vagy valami fura étel-összeállítás?
–Ruki: Van valami, amit tuti, hogy mindig megcsinálok… Van az a Happy Turn édesség.
–Uruha: Azt ne mondd, hogy nyalogatod.
–Ruki: De. Csak úgy igazán jó, ha a felét elnyalogatom, a másik felét meg megeszem.
–Uruha: Ez a Ruki imádja az ízeket.
–Ruki: A pocky-nál is, csak a csokit hámozom le róla.
–Uruha: Tudom! A Kinokonoyamát (csokival bevont édesség) is úgy eszem, hogy előbb a csokit. De a Takenorinál (szintén csokival bevont édesség) valahogy ez nem megy jól.
–Ruki: Ebben nem tudok veled együtt érezni (nevet). Meg a krémes péksüteményekből is előbb a krémet eszem ki.
–Aoi: Kétszer élvezed, milyen finom.
–Reita: Tipikus szegény-gondolkodás.
–Aoi: Megkérdőjelezhetetlenül szegény-gondolkodás.

―Az így eltöltött hét év után mik azok a dolgok, amik nem változtak?
–Ruki: A gondolataink. A banda viselkedése egyáltalán nem változott. A furcsaságaink, a komolyságunk nem változott. Jó értelemben nincs bennünk a profi-öntudatosság. Réghez viszonyítva nem változtunk.

―Mi az ami egy-egy bandatagban nem változott, és ezt jónak tartjátok?
–Aoi: Ruki kun sokat beszél és ez csodálato~s.
–Reita: Így van.
–Kai: Olyan dolog, amiért nem lehet utálni?
–Ruki: Nem tettem semmi olyat, amiért utálhatnál!
–Kai: Ha csinál valami hibát, mindenki csak legyint, hogy „Ruki csinálta, úgyhogy mindegy”.
–Ruki: Például koncerten ha átugrok egy számot?
–Aoi: Azt nem bocsátjuk meg.

―És Kai kun változatlanul jó pontja?
–Ruki: Változatlanul mindig van olyan szíves, és elhagy valamit.
–Kai: Mostanában már annyira nem is.
–Reita: Kai kun nem egy túl megbízható ember ilyen szempontból.
–Aoi: Mindent beleadva próbálja összerendezni mindenki véleményét, és ezt csodálatosnak tartom. Hogy sikerül-e neki, vagy sem, azt nem tudom, de nagyon igyekszik jó leader lenni.
–Ruki: Mikor először azt gondoltam, hogy igazán leader-szerű, az a múltkori e-mail volt. A dalválasztó megbeszélést meg akarta hosszabbítani, és küldött egy kör-e-mailt mindenkinek. Meglepően long mondatokkal.
–Aoi: Azt mondjad, hogy HOSSZÚ mondatokkal.
–Uruha: Az, hogy Kai kun valamit önállóan csinált, először történt meg, nem?
–Aoi: De az e-mail-címe nekem nem volt elmentve, így nem tudtam, kitől jött.
–Kai: Hé! Mentsd el akkor! (nevet)

―És Uruha kunnal mi a helyzet?
–Kai: Mindent a saját tempójában csinál.
–Aoi: Ő az aki a legkevesebbet változott. Nem inog meg azokat a dolgokat illetően, amiket birtokol.
–Uruha: …Így a figyelem középpontjában, szégyenlős vagyok!
–Kai: A mindig szégyenlős Uruha kun.
–Uruha: …Csak ennyi?
–Kai: Te egyáltalán nem változol (nevet)
–Reita: Neki van egy kedves oldala is. Egyszer mikor egy turnéról jöttünk hazafelé baleset történt, és megütöttem a nyakam és a fejem. Akkor Uruha felhívta a Kanagawában élő szüleimet, és azt mondta, hogy éppen vezet, és elmegy értük. Ezt később a szüleimtől hallottam. Akkor egy kicsit elérzékenyültem.
–Uruha: Mikor ez volt, és azt mondták, hogy rendben, gyere légy szíves, nem tudtam, mit csináljak.
–Reita: Hééé! (nevet) Ezt nem jobb lett volna, ha nem mondod el?
–Uruha: Á, izé, de!
–Reita: A végeredményt figyelembe véve, a szüleim maguk jöttek el!
–Ruki: Ez nem helyes!
–Reita: Hát, mindegy, azért jól esett.
–Aoi: Akkor most beszélhetünk az én változatlan dolgaimról.
–Reita: Én leszek az utolsó? Olyan, mintha én lennék a csattanó.
–Ruki: Aoi san régebben sokkal zárkózottabb volt szerintem.
–Uruha: De, Aoi san a leginkább emberi, nem?
–Reita: Aoi san mindig ad valamit. Nemrég is… Mi is volt az?
–Uruha: Mi is volt?
–Reita: Hé, ti meg ne felejtsétek el, hogy ti is emberek vagytok.
–Kai: Akkor, mondd te.
–Reita: Mivan?
–Ruki: A Royal Hostban sokszor adott dolgokat.
–Reita: Régen is, most is, sokszor ad nikumant.
–Ruki: Hányszor mondod még a nikumant?
–Reita: (nevet) Az ilyen nagylelkűség szerintem férfias.
–Ruki: De ha bocsánatot akar kérni, meglepő, hogy bármit megtesz.
–Aoi: Nem túl gyakran szoktam bocsánatot kérni.
–Ruki: De ha bocsánatot kérsz, akkor még ha szívod is a fogad közben, tuti, hogy megteszed, amit kérünk.

―Hát nem lovagias?
–Uruha: Ezek után már nem tudod elutasítani!
Aoi: (nevet) Ha tényleg bocsánatot kérnék, akkor őszintén akarom mondani, hogy „Jól van, megteszem”.
–Kai: Nem tudsz őszinte lenni (nevet)
–Ruki: Tuti, hogy megcsinálja, miközben azt morogja, hogy „Nincs mit tenni…”
―Még ha így is van, ez azért szép tőle.
–Ruki: Az enyémet még egyszer javítsátok ki. Nem is mondtátok, hogy beszédes vagyok.
–Kai: Már mondtuk, hogy bajkeverő vagy (nevet)

―Akkor most jöhet Reita kun jellemzése, aztán megint Ruki kun.
–Reita: Oh, saját magad választottad, hogy csattanó legyél?
–Kai: Most, hogy jobban belegondolok, illene a csattanó Reitához. Ő amúgy is vicces.
–Uruha: Csak olyanok jutnak eszembe, mikor belekontárkodik valamibe.
–Ruki: Elég nyugodt, higgadt típus nem?
–Uruha: Ha a ROOKIES-ból kéne példa, akkor Okadára hasonlít a legjobban.
–Reita: Ki az az Okada? Olyan békés és jelentéktelen, hogy senki nem ismeri, mi?
―Szóval Reita kun le tudja csillapítani a környezetét.
–Aoi: Tévedés. Ha neki rossz kedve van, nem csinál semmit sem. Neki az lenne a legnagyobb dolga, hogy a környezetét felpörgesse. Olyankor, ha azt mondják neki, hogy megkapja a fizetését, még akkor sem jön lázba. Ezt van amikor hanyagolja. Az olyan Reitát nem szeretem.
–Reita: Igyekezni fogok!
–Aoi: De a koncertek előtt ő az, aki leginkább azon fáradozik, hogy mindenki kedvét feljavítsa.
–Uruha: Elképesztő, mennyi mindent tud.
–Reita: (kijavítja, mert Uruha japánul olyan szót mondott külön, amit eredetileg összetett szó)

―Uruha kun, te is fel tudod vidítani az embereket, nem igaz?
–Uruha: Nem, igazság szerint annyira nem…
–Reita: A természetes spontánságával fel tudja vidítani az embert.
–Aoi: Egy elég jól informált ember, ez biztos.
–Uruha: A küzdősportolókról, meg a focistákról, például.

―Kicsit szégyenlős vagy?
–Reita: ………
–Uruha: Mi, te szégyenlős vagy?
–Reita: ………(pirul)

―Akkor utoljára Ruki kun.
–Ruki: Ja, az előbb csak vicceltem.
–Aoi: Ruki kun mindenekfelett képes arra, hogy a GazettE hangulatát, színét meghatározza. Ez most egy komoly beszélgetés, ugye?
―Végig az volt (nevet)
–Aoi: Végtére is az énekes az együttes arca.
–Uruha: Ruki kun törődik a barátaival.
–Aoi: Ez egyáltalán nem is kapcsolódik ide.
–Ruki: Nem gondolná az ember, de sok barátom van.
–Aoi: De egyáltalán nem is törődsz sokat a barátaiddal.
–Ruki: Nem igaz (nevet)
–Aoi: Például ha Rukinak azt mondom a városban járkálva, hogy menjünk el ruhát venni, akkor azt mondja, hogy „Menjünk, menjünk”, de ha egyszer tényleg elhívom, nem jön.
–Ruki: (nevet) Ez teljesen a B vércsoportúakra jellemző. Ami nem érdekel, az egyszerűen nem érdekel. Nem is szoktam elhívni sem senkit. Reitával is azért megyek, mert olyankor van lehetőségem nekem is vásárolni.
–Reita: Ha küldtem neki egy e-mailt, hogy „Nem megyünk el vásárolni?”, nem jött válasz. Mikor felhívtam, akkor azt mondta, hogy „Gyere el értem”.
–Uruha: Ez a beszélgetés nem is a jó oldalát mutatja.
–Aoi: ……Egyébként rendes barát.
–Kai: Csak összehoztuk (nevet)


Nos hát, ez lett volna az interjú. Több órámba került a fordítása, és nem biztos, hogy mindenütt magyaros, de legjobb tudásom szerint próbáltam megírni.

Baibai~