—Ez az első alkalom, hogy nyugodtan tudtok beszélgetni?
Ryuutarou: Nem, nem mondanám. Végül is, tudjuk egymás e-mail címét…… Nem baj, ha elmondom?
Maya: Most már egyáltalán nem baj.
Ryuutarou: Oké. Az az érzésem, hogy sok titkolnivalód van.
Maya: Semmiféle titkolnivalóm nincs (nevet).
—Szóval szoktatok e-mailezni.
Ryuutarou: Igazából nem (nevet). De mikor megkaptuk az értesítést erről az eseményről, akkor kaptam tőle egy e-mailt, hogy „Nagyon várom már!”, aminek megörültem, és rám jött az intenzív szívdobogás. Az első intenzív szívdobogás (nevet). Aztán Maya stílusában válaszoltam neki.
Maya: Valóban így volt?
Ryuutarou: Ilyen ri@-féle stílusban. Ez volt a második intenzív szívdobogás.
—Ma pedig közös fényképek készültek.
Ryuutarou: Nagyon izgultam (nevet).
—Pont Ryuutarou kun?
Maya: Sok interjún vesz részt?
Ryuutarou: Elég sokon, igen.
Maya: A Neo-nál egyszer senpai-jal (Aiji) is, emlékszem. Jóban vannak, igaz?
Ryuutarou: Aha. Ha valakit régóta ismerek, akkor nem vagyok lámpalázas, de most nagyon az vagyok. Mikor fotózás van, akkor ugye kell valami képet alkotni. Egyszerűen nem tudtam, mit kezdjek a köztünk lévő távolsággal (nevet). Elég rég is találkoztunk utoljára.
Maya: Legelőször hat vagy hét éve találkoztunk… Emlékszik még rá?
Ryuutarou: Emlékszem, persze. Aiji kunnal, és Kaoru kunnal (DIR EN GREY) ittunk. Aiji kun akkor mondta, hogy „Egy fiatalabb barátom jön majd Naganoból”.
Maya: Így van, így van.
Ryuutarou: És, hogy „Baromi magas”. Egész éjjel ittunk akkor.
Maya: Azt hallottam, hogy Ryuutarou san épp dolgozik, de senpai felhívta, hátha mégis eljön, és tényleg eljött.
Ryuutarou: Ha hívnak, akkor mindenféleképpen megyek (nevet). Akkor még nem alapítottátok meg az LM.C-t. Hallottam, hogy kocsival jöttél Naganoból és eléggé meglepődtem.
Maya: Így van. Akkor még jó párszor jöttem Tokióba kocsival otthonról.
Ryuutarou: Pedig mondtam, hogy milyen messze van.
Maya: Ryuutarou san már megint kedves.
Ryuutarou: Oh. Megint. Az intenzív szívdobogás (nevet).
Maya: De hát, ha egy fiatalabbat hirtelen bemutatnak, nem azt gondolja az ember, hogy „Hát ez meg ki a franc?!”. De egyáltalán nem változott meg, végig ugyanúgy viselkedett, és azt gondoltam, hogy ez milyen fantasztikus.
Ryuutarou: Jaj. (Elfordul) Képtelen vagyok a szemedbe nézni (nevet). De te sem változol. Akkor először találkoztunk és nem beszéltél sokat, de utána nem is voltál sem olyan jó kisfiú, sem őrült, szóval olyan Mayásan viselkedtél mindig.
Maya: Próbáltam jól viselkedni (nevet).
Ryuutarou: Nagyon jó este volt.
Maya: Bizony. Miután megalakult az LM.C olyan is volt, hogy együtt léptünk fel.
Ryuutarou: Amire én emlékszem, az a Tajvani fellépés volt.
Maya: Olyan is volt. Pont egy tájfunos napot fogtunk ki.
Ryuutarou: A szél elképesztő volt, de annyira, hogy nem tudtuk, lesz-e egyáltalán koncert. Mikor kiléptünk a nagy előadóteremből, a szél olyan szögben csavarta ki a fákat, hogy nem akartam elhinni. Akkor azt mondtam, hogy ebből aztán nem lesz koncert, de az előkészületek haladtak, aztán a próba alatt a szél egyszer csak elfújta a mikrofonállványt.
Maya: Valóban így volt.
—Mióta ismeritek Aiji kun-t?
Maya: Körülbelül tizenhárom éve.
Ryuutarou: Én is kábé tizenhárom évvel ezelőtt találkoztam vele először. Koncerteken találkoztunk, aztán egy céghez kerültünk, elmentünk néha inni, eljártunk egymáshoz.
Maya: Meglátogatták egymást?
Ryuutarou: Igen. Tadashi kunnal mentünk párszor, aztán mikor mondtuk, hogy „Lassan elindulunk haza”, akkor az út egy részén elkísért minket, és ez nagyon jól esett.
Maya: (Nevet)
Ryuutarou: Fiúk is vagyunk, ketten is voltunk, mégis elkísért minket, ez aztán nem semmi, gondoltam.
—Nagyon kedves.
Ryuutarou: Ilyen oldala is, de volt olyan is, hogy mikor ittunk, mondtam, hogy másnap hamar kell kelnem, de letudta annyival, hogy „Mit számít az?”, és már jött is be a lakásba (nevet).
Maya: Elnézést kérek (nevet).
Ryuutarou: Ilyen is történt. De vicces volt.
Maya: Ryuutarou san szemszögéből milyennek tűnök én, milyennek tűnik az LM.C?
Ryuutarou: Legelőször azt gondoltam, hogy vidám, felszabadult. Zeneileg pedig új. Most már megvan az LM.C sajátossága, és erős is.
Maya: (Nevet) Erős?
Ryuutarou: Nyílt, nyers, meg a színpadon táncol valami félelmetes fazon (DENKI-MAN) (nevet). Azt gondoltam, hogy nem egy zárkózott banda (nevet). És te pedig furcsa vagy, vagy hogy is mondjam, sok titkot rejtesz még. És állandóan nyalókázol (nevet).
—A mai fotózáson mind a ketten kaptatok nyalókát.
Ryuutarou: És meglepő, de komoly vagy.
Maya: (nevet) Ez miért meglepő?
Ryuutarou: Mikor egyszer a zenéről beszélgettünk, teljesen komoly voltál. Olyan, mint egy lelkes kutató. Meg hát olyan egyértelművé teszed, mit tartasz értékesnek, vagy mintha mindenben ott rejtőzne, hogy mit szeretsz és mit utálsz. Nincs benned kétértelműség, kétszínűség.
Maya: Mielőtt találkoztunk, én csak az újságokból ismertem, aztán azt gondoltam, hogy mennyire más, mint amilyennek képzeltem. Olyan nyitott, vagy inkább olyan rendhagyó.
—Olyannak tűnt, aki nem beszél sokat?
Maya: Ha egyszerűen akarom kifejezni magam, igen. De valójában erről szó sincs, teljesen eltűnt ez a benyomás, és ahogy a zenéjüket hallgattam, vagy koncertet néztem, arra gondoltam, hogy mennyire egységes az egész. Bár ez csak az, amit én gondolok.
Ryuutarou: Én is a kutatásod alanya vagyok (nevet).
Maya: De már régóta úgy gondolom, hogy Ryuutarou san elképesztő. A banda történelme például.
Ryuutarou: Az elég hosszú.
Maya: De egyben ez az egyik legnagyobb erőssége is szerintem.
Ryuutarou: …megint az intenzív szívdobogás (nevet).
Maya: Más bandához nem hasonlítható, és ha az egyensúlyt is figyelembe vesszük, kívülről nézve is, ez egy ideális banda.
Ryuutarou: Uh. Öö, izé, köszönöm szépen.
Maya: Engem komolyan nagyon érdekel ez a banda. Természetesen biztosan voltak hullámvölgyek is. Most egy albumon dolgoznak, igaz?
Ryuutarou: Így van.
Maya: Hányadik album lesz ez?
Ryuutarou: Hányadik is? (nevet)
Staff: Ez lesz a tizenegyedik.
Maya: Ez igazán szép teljesítmény.
Ryuutarou: Köszönöm (nevet)
Maya: Ez az erő, ez az ösztönző erő nem igazán jellemző a mostani bandákra, nem igaz?
Ryuutarou: Dehogy, dehogy. Tadashi kunnal egy olyan bandát célzunk meg, amilyen nincs több, talán ezért tudjuk még mindig folytatni. Nem tudom pontosan. Az is benne van, hogy egyszerűen csak szeretünk banda lenni.
Maya: Valójában miért kezdte el a zenélést?
Ryuutarou: Az elején csak pusztán egy bandát szerettem volna… A banda alapítótagjaival Chibában megismerkedtem, és megalapítottuk az együttest. Az elején úgy voltunk, mint te meg Aiji kun, hogy „Az is jó, ha csak ketten vagyunk”, de aztán felkerestem Akirát, akivel korábban együtt zenéltem, hogy nincs-e kedve csatlakozni. Kicsit talán hasonlítunk az LM.C-hez. Tadashi kun is senpai, de úgy a két senpai-ság valahogy hasonlít (nevet).
Maya: Há~t, Aiji ő az „abszolút senpai”.
Ryuutarou: Hahaha. De mikor Aiji kunról beszélsz, akkor mindig azt mondod, hogy „senpai”, és ez olyan vagány Aiji kunra nézve. Nálunk is Tadashi kun abszolút senpai kéne, hogy legyen. Nem csak azért, mert idősebb, hanem azért is, amiket csinált. Mikor a Plastic Tree-t megalapítottuk, és még semmilyen live house-ban nem léptünk fel, Tadashi kunnak már voltak a tokiói Meguroban fellépései, amik után azt mondta, hogy „Á~h, a koncert király volt, aztán elmentünk inni”, és mi csodálattal gondoltuk, hogy milyen vagány (nevet).
Maya: (nevet)
Ryuutarou: De Tadashi kun még olyan számokat is irogatott, ahol ő akart énekelni, sőt, a könyveket meg a filmeket illetően az ízlésünk nagyon egyezett. Ja~j, még mindig lámpalázas vagyok (nevet).
Maya: (teljesen nyugodtan) Szokott lámpalázas lenni?
Ryuutarou: Hát reggel is nem tudom, hányszor megkértem Aiji kun-t, hogy a mai interjúra jöjjön el. Reggel ott szenvedtem, hogy jöjjön el, de teljesen figyelmen kívül hagyott (nevet). A lámpaláz csak úgy értelmetlenül jön és van.
Maya: Á, senpai-nak megfigyelőként kellett volna itt lennie (nevet).
Ryuutarou: Egy ilyen bombát (Mayát) én nem tudok kezelni.
Maya: Áh, teljesen normális vagyok pedig.
Ryuutarou: Az volt nagyon sokkoló, mikor megláttam, hogy Evangelion-os gyűrűd van, és épp témát kerestem a beszélgetéshez. Mondtam is, hogy „Hopp, neked Evangelion-os gyűrűd van!”, mire azt mondtad, hogy „Az az igazság, hogy én nem igazán nézem” (nevet).
Maya: (nevet) Emlékszem.
Ryuutarou: Ezután vagy egy órán keresztül meg akartam kérdezni, hogy hol vetted, meg ilyenek, de végül mégis csendben maradtam (nevet).
Maya: (nevet) Úgy gondoltam, inkább nem hazudok. Nagyon sajnálom.
Ryuutarou: YUKKE (MUCC) is mondta, hogy Maya félelmetes, hogy titokzatos, állandóan ezt mondja.
Maya: Ez ilyen sztereotípia? (nevet)
Ryuutarou: Talán emiatt voltam lámpalázas (nevet). Még ha jóban is vagyunk, te nem az a típus vagy, akire úgy köszön az ember, hogy „Ya~!”.
Maya: Na akkor most váltsunk inkább valami olyan témára, ami kissé vidámabb (nevet). Engem például az is érdekelne, hogy mit csinál egy zenész, ha szabadideje van.
Ryuutarou: Ez engem is érdekelne.
Maya: Sokszor kérdezik, hogy mi a hobbim, de igazából nincsen.
Ryuutarou: Áh, nekem sincs…
Maya: Olyan könyvet olvasó típusnak tűnik, de mennyire nem a hobbija? (nevet)
Ryuutarou: Annyira, hogy inkább moziba megyek.
Maya: Milyen filmeket szokott nézni?
Ryuutarou: Bármit megnézek.
Maya: Olyannak tűnik, aki nem nézi a toplistán námbör ván amerikai filmeket.
Ryuutarou: Ó, megnéztem én a Rocky 5-öt is.
Maya: Micsodaa?! (nevet)
És sajnos, idáig tart az interjú. Mivel ez egy scan-ről lett fordítva (amivel megjegyzem nem keveset szenvedtem a minősége miatt, egy-két kanji szinte olvashatatlan volt, de mindegy), az újság eredeti tulajdonosa úgy gondolta, elég a képeket megosztani a néppel, nem gondolva az olyan elvetemültekre, mint mondjuk… én.
Szerintem én sajnálom a legjobban, hogy itt véget ér az interjú, de sajnos máshonnan sem sikerült megszerezni a többi oldalt. Még egyszer elnézést.
Nem tudom, mennyire sikerült visszaadnom magyarul, de Maya iszonyatosan udvarias nyelven beszél Arimura sannal, amin hatalmasat döbbentem. Azt hittem, Maya magasról tesz az ilyen dolgokra, de hát japánsága megakadályozza abban, hogy egy nála idősebbet tegezzen. (Ilyenkor jövök rá, hogy én milyen bunkó tudtam lenni, még akkor is, ha megengedték, na de ezt ne részletezzük.) Az a lényeg, hogy ha formális beszéddel ölni lehetne, Maya kinyírta volna Tokió teljes lakosságát (tizenkétmillió, ugyebár). Ezt még fontosnak tartottam megjegyezni.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése